Ennyivel nőtt a paradicsom és az uborka ára egy év alatt

Eddig nem látott mértékben emelkednek az élelmiszerárak, van olyan zöldség, amely tavalyhoz képest 63 százalékkal drágult meg. A szakértők szerint ennek több oka is van.

A paradicsom kétharmadával, az uborka és a körte pedig negyedével lett drágább tavalyhoz képest – írja a 24.hu az RTL Híradó riportjára hivatkozva. A budapesti nagybani piacon az év 9. hetében mért árak alapján a paradicsom 63 százalékkal, a körte 25 százalékkal, az uborka 24, a kaliforniai paprika pedig 16 százalékkal drágább a tavalyi árakhoz képest az Agrárközgazdasági Intézet szerint. A legfrissebb adatokat az intézet éppen akkor mérte, amikor kitört az orosz-ukrán háború, a szomszédban dúló harcok pedig az élelmiszerárakra is hatással vannak, és lesznek is még a szakértők szerint.

Kelemen Péter, a Fruitveb Zöldség-Gyümölcs Terméktanács ügyvezető igazgatója az RTL Híradónak elmondta, több oka is van annak, mi miatt nőttek ilyen nagy mértékben az árak:

  • Megnövekedett a fuvarköltség, amely import termékek esetében még jobban érzékelhető, ráadásul az energiaárak is a felével növekedtek, a bérköltség pedig ötödével több.
  • A szinte egész országra kiterjedő aszály miatt szintén növekednek a termények árai, ez ugyanis a termelésben okoz többletköltségeket.
  • A drágulás egyik szintén meghatározó oka az infláció, amely csak februárban 8,3 százalékos volt az előző hónaphoz képest, A GKI adatai szerint pedig az éves infláció a 2022-es év végére elérheti a 9 százalékot.
  • A dráguláshoz a hektikus euroárfolyam is hozzájárul a szakértő szerint.

A kelet-magyarországi régió kivételével szinte mindenhol aszály van az országban, Allaga Tamás meteorológus szerint főleg az ország középső területein nagyjából 60-80 milliméternyi – tehát majdnem egy év alatt lehulló – csapadékra lenne szükség ahhoz, hogy a talaj megfelelő telítettséget érjen el.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Hozzászólások (0)

Címlapról ajánljuk

További cikkek