Így szerepelt Veres István és csapata a Bocuse d'Or döntőjén – gratulálunk!

Lezajlott a világ egyik legnívósabb gasztronómiai versenyének döntője. A magyar csapat, Veres István vezetésével kiváló munkát végzett Lyonban, és emberpróbáló helytállásukkal megmutatták a zsűrinek, hogy mi mindenre képesek, még ilyen nagy nyomás alatt is. Fantasztikus tálak és ételek kerültek ki a kezük alól, szívből gratulálunk nekik!

Szeptember 27-én, a Bocuse d'Or döntőjének második napján lépett a ringbe a magyar csapat. A korábban felállított időrendi sorban utolsóként, tizedik rajtolóként kezdtek Veres Istvánék.

Így szerepelt Veres István és csapata a Bocuse d'Or döntőjén – gratulálunk! / Fotó: Magyar Bocuse d'Or Akadémia

A Bocuse d'Or második napján, a 9:57-es start után rögtön működésbe lépett a magyar csapat olajozott gépezete: profizmus, összeszedettség és felkészültség sugárzott mindenkiről. Erre szükség is volt, ugyanis pár órával később már be is kellett mutatniuk a döntő első fogásait, az idei versenyre jellemzően egyedi, elviteles stílusban.

Az elviteles menü

Az első mérföldkövet a 14:52-es határidő jelezte, amikor a magyar csapat bemutatta az elviteles témára készített ételeket. Ez a korábbi tányértéma helyett idén először jelent meg a versenyben (az elmúlt időszakra és a trendekre való utalásként), és három fogást tartalmazott.

Mind a háromban (előétel, főétel és desszert) kötelező alapanyag volt a paradicsom, a főételben ezt ráadásul garnélával kellett kombinálni. Veres Istvánék menüjében igazán különleges ételek láttak napvilágot.

Előételként egy ratatouille tarte konfitált paradicsommal, paradicsom vinaigrette-tel és petrezselyem olajjal került a zsűri elé.

A magyar csapat előétele / Fotó: Magyar Bocuse d'Or Akadémia

A főétel igen közel állhat minden magyar szívéhez, ugyanis Veres Istvánék garnélával töltött derelyét készítettek grillezett paradicsommal, garnéla-bisque-kel és fehérparadicsom-szósszal.

Végül következett a desszert, ami nagyon izgalmas kihívásnak ígérkezett, ugyanis ebben a fogásban is meg kellett jelennie a kötelező alapanyagnak: a paradicsomnak.

Veres Istvánék egy paradicsom-eper-bodzavirág ízesítésű babával álltak elő. A baba egy rumba áztatott francia desszert, ami a magyar dobozban ilyen különleges ízekben született újjá.

Az elviteles menü dobozát a versenyzőknek kellett megtervezni, kizárólag növényi alapanyagokból, azzal a kikötéssel, hogy a csomagolás legyen újrahasználható is. Ezt a komplex kérést a magyar csapat igen kreatív módon oldotta meg.

A hústál

A húsos ételeket prezentáló tálat 15:27-ig kellett befejezni. Ennek is volt kötelező alapanyaga, mégpedig az egészben párolt marhastefánia. Erre kellett minden csapatnak egy egyedi, meleg főételt felépítenie, amit a korábbi évek szokásaihoz képest rendhagyó módon tálaltak.

Az eddigi versenyeken minden ország csapata maga állította össze a tálat, a 2021-es lyoni döntőn azonban egységes edényt kapott minden versenyző.

Így a fókusz sokkal inkább a feltálalt ételeken, és nem a felhasznált tálon volt.

A magyar csapat hústálja / Fotó: Bocuse d'Or

Veres Istvánék tálján a következő fogások szerepeltek: brezírozott marhastefánia és "madeleine" fűszervajjal töltve. Kétféle vegán burgonyaköret: konfitált burgonya hagymalekvárral, savanyított kaprilevéllel és kakukkfűvel. Ropogós burgonyapuffancs burgonyapürével. Krémes zöldségragu sajtszósszal. Brokkoli- és sültcékla-saláta tormával és almával.

Magyar büszkeség

Büszkék lehetünk a magyar szakácscsapatra, hiszen nagyon hosszan készültek, több halasztás és a tolódó versenyidőpontok mellett is kitartóan haladtak előre a kihívás során, ennek pedig meg is lett a gyümölcse.

Veres István és csapata a 2021-es Bocuse d'Or lyon-i döntőjén a 11. helyen végzett.

A gasztronómiarajongók továbbra is izgulhatnak, ugyanis a nemzetközi döntő után nem sokkal, október 21-én kerül sor a következő Bocuse d’Or verseny magyar döntőjére. Itt Adamek Balázs, Dalnoki Bence, Huszár Tibor, Kelemen Roland és Veres István mérik majd össze tudásukat, és az is kiderül, melyikőjük jut tovább az európai válogatóra. A válogató 2022 márciusában, Budapesten zajlik majd, ez hatalmas megtiszteltetés a magyar főváros számára, hiszen 2016 után ismét hazánkon függ majd a gasztrovilág szeme.


Magyar büszkeségek a gasztronómiában:

Hozzászólások (0)

Címlapról ajánljuk

További cikkek